2010. december 11., szombat

Karácsonyi ajándékcsomagok, avagy a csomagok lélektana

Ez a blog nem a reklám helye, de kis csapatunk olyan klassz dolgot talált ki, hogy nem szeretnénk, ha bárki lemaradna erről a lehetőségről.


A nagy karácsonyi készülődés közben az az ötlet jött, hogy csináljunk ajándékcsomagokat. Méghozzá miért is? 

Mert a hangoskönyv jó ajándék! Szerintem egyértelmű, mert személyes, hiszen a jó választáshoz tudni kell az illető ízlését, érdeklődését, korábbi olvasmányait. Sőt, a szokásait is, azaz sokat ül-e autóban, házimunka közben szokott-e hallgatni zenét vagy rádiót vagy éppen már gyakorlott hangoskönyv-olvasó.
És milyen klassz lenne, ha tennénk hozzá még egy apró ajándékot is. Pl. bábelőadásra belépőjegyet, házi készítésű kekszet, fülhallgatót, játékokat. Mert az mókás, ha egy csomagban több picike ajándék van. Főleg, hogy a Harry Potter-hangoskönyvek hallgatása közben járhat a kezünk a 360°-os Rubik-gömbbel.

Persze az illatszer-vagy nagyáruházakban kapható előre összeállított ajándékcsomagokhoz képest ez sokkal de sokkal jobb és személyesebb, mert mindegyikből csak egyetlen egy darab van.
Ilyen értelemben nem is mondanánk, hogy ajándékcsomag, inkább segítünk nektek egy személynek több apró ajándékot beszerezni. Egyszerre.
A legjobb az egészben az, hogy minden csomagból tényleg csak egy van, ez nem csak reklámszöveg. Ha valaki lecsap egyre, új csomagot állítunk össze.
Így biztosan nem történhet az a baleset, hogy a nagynénidtől pont ugyanezt az ajándékcsomagot kapod, amit Te is adtál neki.

Ennek van még egy nagy előnye: a kínálat állandóan változik, újabb és újabb ötletes csomagok látnak napvilágot.
Ráadásul karácsonyi ajándékcsomagjainkat karácsonyi csomagolásban szállítjuk, tehát neked csak annyi lenne a dolgod, hogy szépen elrendezve a fa alá csempészed.

Persze nálunk az nem szokás, hogy itt megállunk. Mivel örülünk annak, hogy éltek ezzel a lehetőséggel, hogy egy ajándékban több ajándékkal lepnéd meg a szeretteidet, mi is megajándékozunk téged, ha vásárolsz az ajándékcsomagokból.
Minden megvásárolt karácsonyi csomag mellé egy kb. 10 000 Ft értékű meglepetést csomagolunk.

Ha érdekelne a lehetőség, ezen az oldalon körülnézhetsz az ajándékcsomagok között

Ráadásul 2010. december 11-én minden csomagot az eredeti kedvező ár helyett 10%-kal olcsóbban vásárolhatod meg.

2010. november 18., csütörtök

Hamvas Béla: Babérligetkönyv

Évek óta tervezgettem, hogy elolvasom Hamvas Bélának legalább egy könyvét. Annyi mindent hallottam már róla, jót is, rosszat is, kevesebbnek éreztem magam nélküle, nem tudtam  hozzászólni a gondolataihoz. Többször neki is álltam, de valahogy mindig más dolgom akadt, vagy túlságosan fáradt voltam hozzá, vagy éppen csak egy könnyebb lélegzetű regénykére vágytam. Így elmaradt, félbemaradt minden könyve. Persze nem adtam fel, a vágy, hogy én is a Hamvas-olvasók táborába tartozzam, az mindig bennem volt.
Ezért betettem az autóm cd-lejátszójába  a Babérligetkönyv első részét. Gondoltam, a hosszú autózás alatt csak be tudom végre fejezni az első könyvemet.
Gyönyörű sziporkázó napsütéssel indult az a bizonyos novemberi nap, amikor is elhatároztam, hogyha már be kell mennem Budapestre, akkor összekötöm a kellemest a hasznossal. Alig vártam, hogy útnak induljak – ami tőlem szokatlan, mert nem szeretek Pesten vezetni -,  és Rátóti Zoltán felolvassa nekem a régóta vágyott olvasmányt. Amúgy is szeretem Rátóti Zoltán hangját, és felolvasási stílusát. Hallgattam már tőle több hangoskönyvet is, és mindegyiket nagyon élveztem.
Elkezdődött hát utazásom, és vele együtt a Babérligetkönyv is. „A déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna.” Annyira megfogott ez a mondat szinte rögtön a könyv elején már, hogy abban a pillanatban megszűnt körülöttem minden, elfelejtettem hol vagyok, automatikusan csak mentem az úton, de gondolatban én is azon a tengerparton voltam, kávét iszogattam, beszívtam a fűszeres babérlevegő  illatát, hallottam a tenger zúgását. Nem is értettem magamat, hogyan is lehet az, hogy annyiszor nekiugrottam már ezeknek a könyveknek, de valahogy, valamiért nem jött át hozzám a hangulata, nem érintett meg az eszmeisége.  Talán igaza van Hamvasnak, hogy „A szobában, itthon, vagy a könyvtárban semmit sem fog érni. Olvasása nem is ajánlatos.”  Persze most sem ott voltam, de valahogy mégis teljesen bele tudtam magamat képzelni.
Araszolgattam a Bécsi úton, néha egy-egy őrült mégis előzésbe kezdett, hiába nem látta a kanyaroktól a szembejövő forgalmat. Kedvem lett volna utánuk eredni, és kezükbe nyomni a cd-t, hogy ők is részesei lehessenek ennek a csodálatos élménynek, amit én megtapasztalhattam.
Észre sem vettem, és már meg is érkeztem célállomásomhoz, de az elkezdett fejezetet muszáj volt végighallgatnom, mielőtt elkezdem a napomat. Mondanom sem kell, hogy alig vártam, hogy újra úton lehessek, és újra abban az elvarázsolt világban lehessek, amiben Hamvas Béla gondolatai megszülettek, hogy megoszthassa velem a világ problémáit a legapróbbtól kezdve a legnagyobbakig.
Most egy rövid részt veletek is szeretnék megosztani, hallgassátok ti is ugyanolyan élvezettel, mint ahogy én tettem.


2010. november 11., csütörtök

Most megjelent újdonságunkról - Rejtő Jenő: A szőke ciklon
















Bár nem kifejezetten a szépirodalom műfajába tartoznak Rejtő Jenő alkotásai, mégis klasszikusnak tekinthetjük őket. Az egyéni humor és a szellemesség ugyanis a híres író egyik bűnügyi regényéből sem hiányozhat, így hát A szőke ciklon címűből sem. Ha igazi kikapcsolódásra vágysz, akkor most ezt a könyvet vedd le a polcról, illetve mostantól már le sem kell venned, csak bekapcsolni a cd-lejátszót, kényelmesen elhelyezkedni a fotelban, és hallgatni Kovács Patrícia előadásában.

A szőke ciklon igazi, mindent feledtető, szórakoztató regény. Nem az a célja, hogy komoly, elgondolkodtató, filozófikus eszméket sugalljon, nem tanítani akar vele, csupán élvezetes olvasmány. Persze mint mindegyik regénye Rejtőnek, ez a regény is tekinthető a jó és a rossz összecsapásának, és nem kétséges, hogy melyik oldal győzedelmeskedik. Rejtő pozitív főhősei ugyanakkor minden könyvében önfeláldozóak, becsületesek, tisztességesek. Tehát ha mélyebben beleássuk magunkat a sorok mögé, igenis Rejtő regényeiben is meghúzódik a tisztességre nevelés célzata. De pont ez a nagyszerű benne, nem oktat, de mégis szórakoztatva nevel.

A történetet biztosan mindenki ismeri, de azért írok róla mégis pár mondatot, hátha mégsem….

A szőke ciklon, aki a regény főhőse, egy fiatal angol lány, Evelyn Weston. Családja régi ismerősétől, Jim Hogantől örököl egy nagy értékű gyémántot, amely egy Buddha-szobor belsejében rejtőzik. Persze mások is fenik rá a fogukat, ráadásul évekkel ezelőtt el is adták a szobrot valakinek, amit meg is kell keresniük…

Hallgassátok meg, garantáltan jól fogtok szórakozni!

2010. november 3., szerda

A hangoskönyv története

A mai napig vannak olyan emberek, akik ha azt hallják, hogy hangoskönyv, nem tudják mi az. Pedig 2003 óta egyre több és több hangoskönyvet dobnak piacra a kiadók.  De utazzunk egy kicsit az időben:

1932. Igen. Bármily hihetetlen, ez az első évszám, amikortól „beszélő könyv”-ről beszélhetünk. Az Egyesült Államokban jelent meg először, kimondottan vakoknak szánták. Aztán kis késéssel ugyan, de hazánkban is elkezdték gyártani a hatvanas évektől kezdve. Bár igaz, hogy ezeket is látássérültek számára készítették, de a nagyközönség is hozzájuthatott. (Én például a 70-es években már rendszeresen kölcsönöztem ki a könyvtárból ezeket a kazettán hallgatható könyveket.)

De az igazi áttörést mégiscsak a 2003 hozta. Akkor jelent meg ugyanis az első hangoskönyv. - Ez nem összetévesztendő azokkal az évtizedekkel ezelőtt hallható hangjátékokkal, meselemezekkel, melyeket nem egy olvasó olvas fel. -  Innentől kezdve már könyvesboltokban, online áruházakban is meg lehet vásárolni a cd-ket.  Kínálatát tekintve széles a választék. A könnyen emészthető novelláktól kezdve a filozófiai témájú nehéz regényekig mindenből csipegethetünk. Verseket, meséket, krimit, Bibliát hallgathatunk. Mindenki talál kedvére valót. Mára már több száz hangoskönyvet árulnak a boltok. De nem is kell elmenni a boltig, hiszen online is megvásárolható, akár letölthető.

Ha még nem próbáltad őket, itt az idő, hogy kipróbáld. Nézz körül, hallgass bele, adj egy esélyt a hangoskönyveknek. Más élvezetet nyújt, mint a nyomtatott könyv, de semmivel sem kevesebbet.

2010. október 18., hétfő

Érdekességek Rejtő Jenő életéből


Rejtő Jenő Budapesten született 1905-ben egy zsidó család harmadik gyermekeként, Reich Jenő néven. A magyarosítás során a Rejtő nevet választotta magának. Eleinte Lavery álnéven írta a regényeket, majd amikor jelentős sikereket ért el, bevallotta, hogy ő volt a szerzőjük. A  Nova Kiadó hatására felvette a P. Howard álnevet, mert a tapasztalatok azt mutatták, a vásárlók előnyben részesítik az angol írók munkáit. A vadnyugati regényeket Gibson Lavery néven írta.

Műveihez 1956 előtt csak a feketepiacon lehetett (borsos áron) hozzájutni; új kiadásban A láthatatlan légió jelent meg elsőként, 1957-ben a Magvető Könyvkiadónál. Ekkor állítólag a feketepiaci árusok megfenyegették a kiadó igazgatóját, hogy lelövik, ha kiad még egy Rejtő-regényt. Ezután azonban sorra jelentek meg regényei, 1966-tól az Albatrosz Könyvek sorozatban. Sok mű ezekben az években érte meg legelső kiadását. Ezen regényeket bátyja, dr. Révai Gyula rendezte sajtó alá. Hangoskönyvként 2005-től a Kossuth-Mojzer Kiadó jelenteti meg műveit. 

P. Howard álnéven írta Légiós regényeit, mint a Pokol zsoldosai; Menni vagy meghalni; A három testőr Afrikában; Az ellopott század. 
Western regényeit Lavery álnéven: Nevada szelleme. 
Humoros történetei: A szőke ciklon; Az utolsó szó jogán

Végül kis kedvcsinálásnak két filmrészlet:

Az első Rejtő-adaptációból részlet, melyet 1937-ben forgattak Kabos Gyula főszereplésével, akihez szoros barátság fűzte. Úrilány szobát keres.

A másik filmrészlet a Három testőr Afrikában, melyet Bujtor István rendezett 1996-ban. A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne öccsét akarják felkutatni.  
 
Ha pedig szeretnél nyerni egy egész Rejtő-sorozat hangoskönyvet, nem kell mást tenned, csak részt venned játékunkban. A részleteket itt találod.>>

Jó szórakozást!



2010. október 11., hétfő

Vendégbejegyzés Kovács Izabella barátunk tollából

Vendégbejegyzés Kovács Izabella barátunk tollából

Az történt, hogy végre autós család lettünk. Évek óta gyűjtögettünk és vágytunk erre, de mikor megleltük családunk legfiatalabb, négykerekű tagját, egy halvány szomorú gondolat suhant át rajtam: de mi lesz a könyvekkel?
Ugyanis a 15 év vonatozásnak megvolt az a nagy előnye, hogy egy vonatút alatt egy fél könyvet (de nem ritkán egészet is) kényelmesen ki lehet olvasni.
Autóban ugye ez nem annyira egyértelműen megtehető, legalábbis szerintem nem illő.
Aztán jött Ági, eme blog egyik tulajdonosa, és a kezembe nyomta A pokolba tartó vonat c. hangoskönyvet. Ezek sci-fi novellák. 

Éppen egy szép tesztútra vittük a „kicsikét”, Eger felé. A rádiócsatornákat hatodszor pörgettük körbe és mindegyikről, már elnézést, de undorral kapcsoltunk el, szinte azonnal.
Aztán jött a felismerés, hogy hiszen nekünk itt van az  Ágitól kapott  hangoskönyv, próbáljuk már ki.
És lőn.
A pokolba tartó vonat c. novellát hallgattuk meg. A történet röviden arról szól, hogy a főszereplő lepaktál az ördöggel, hogy ha azt érzi, életében ez a tökéletes pillanat, ez a tökéletes boldogság perce, akkor egy óra segítségével megállíthatja az időt és örökre abban az állapotban marad. De ahogy ezekben a történetekben lenni szokott, ez a pillanat sosem jött el. Végül a halál pillanat már elkerülhetetlennek bizonyult, és ekkor elhangzott a nagy mondat: az út értelme nem a cél, hanem az út maga. (Aztán jött a csavar, azt nem árulom el.)
Maga a felolvasás élvezetes volt, nem volt sem túl gyors, sem túl monoton (Fenyő Iván tolmácsolásában hallgathatjuk a történeteket), bár el tudtunk volna képzelni izgalmasabb játékot a hanggal, ha olyan lett volna a történet. Ez így volt jó.
Az viszont fantasztikus élmény volt, hogy egyszerre „olvashattuk” a könyvet, hogy értelmesen tölthettük el az időnket akkor, amikor más esetben csak a buta rádiók mennek.
És persze a hétvége során többször is előkerült a történet, „Tudod, ahogy a vonatos novellában is volt…”, ami csak akkor tud megvalósulni, ha mindketten olvastak, vagy mint most, hallgattak egy művet.
Szóval a hangoskönyv klassz, mindenkinek tessék a fülébe venni, autóban legyen egy pár hangoskönyv: gyerekeknek mesék, novellák rövidebb utakra és jó kis regények a „messzimamához” tartó utakra.
Szóval Ági, köszi, hogy a kezünkbe nyomtad, ezután is lelkesen fogjuk hallgatni a hangoskönyveket, amiket ajánlasz.

2010. október 7., csütörtök

Az év akciója!!!!

Szeretsz játszani? Szívesebben vásárolsz olcsóbban? Ha igen, akkor érdemes
részt venned most induló nyereményjátékunkban, ahol majd egy közel 50.000
forint értékû ajándék lel boldog gazdájára. Ne maradj le róla!

Mi az, amit mi adunk?
2010. október 06. és november 06. között 20% kedvezményt adunk
a Kossuth-Mojzer
Kiadó minden hangoskönyvére
azoknak, akik részt vesznek a kvíz-játékunkban.
(A kedvezményt akkor is megkapja mindenki, ha nem helyesen válaszolt a kérdésekre)


Kétféle ajándékot sorsolunk ki:

- egy 12 darabból álló teljes Rejtõ-sorozat hangoskönyvet, melynek értéke: 45.600,-
Ft. (Azok között sorsolunk, akik vásároltak kedvezménnyel és helyesen töltötték
ki a kvíz-kérdéseket)

- egy ajándékcsomagot, melynek értéke: 10.000,- Ft. (Azok között sorsolunk, akik helyesen töltötték ki a kvíz-kérdéseket, de nem vásároltak)

Mit kell ezért tenned?

Válaszolj a kvíz-kérdéseinkre, és mi mindenképpen elküldjük neked a 20 % egyszeri kedvezményre jogosító kupont, mellyel a Kossuth-Mojzer Kiadó hangoskönyveibõl vásárolhatsz webáruházunkban 2010. október 06. és november 06. között. (Nem kell eltalálnod a helyes válaszokat, akkor is megkapod a kupont tõlünk)

Ha a bónusz-kérdésünkre is válaszolsz, mi elengedjük neked a postaköltséget, ebben az esetben a megadott email-címedre küldünk egy olyan kupont, mely tartalmazza a 20 % egyszeri kedvezményt és az ingyenes szállítást.

 

Lássuk
akkor a kvíz-kérdéseket! >>

 

2010. szeptember 16., csütörtök

Hangoskönyv az iskolában?!

Külföldön sok iskolában használják a hangoskönyveket oktatási és fejlesztési célokra.

A mai pedagógiai képzés szerencsére (vagy csak nekem volt szerencsém?) segít a leendő tanároknak elsajátítani a modern oktatási módszereket, és arra buzdítja a leendő tanárpalántákat, hogy merjék kipróbálni és használni az új, ötletes módszereket is. 

Ezek közé tartozhatna a hangoskönyv alkalmazása is. Magyar órán, az anyanyelvi oktatásban egy Esterházyt elővenni „magyar fakton” a gimiben, vagy egy Egri csillagokat meghallgatni  Bitskey Tibor előadásában igazi élmény lehet: nemcsak színesíti az órát, új képességet fejleszt a gyerekekben.
A profi színészek által előadott mű másfajta agyi területeket aktivizál: a hallás után szövegértés képessége fejlődik ezáltal a gyerekekben.
Egy jól vezetett közös hallgatás során kielemezhetik a hangsúlyozást, a szöveg tagolását és azt, hogy milyen elemekkel teszi érthetővé és élvezetessé a hallás utáni befogadást az előadó.
A jó felolvasás által a gyerekek retorikai képességei is fejlődhetnek.
Ha gyakorló tanár volnék, biztosan rendeznék hangoskönyv-felolvasó versenyt (persze csak részletekkel dolgozva), így a felkészülés során a szöveggel is megismerkednek az szükséges alapos, értő olvasás által; amellett, hogy gyakorolják a hangsúlyozást, a szöveg tagolását.
Emellett ha a gyerekek megismerik ezt az olvasási formát is, az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekek számára ez egy kincsesbánya lehet, felfedezni a könyvek világát, a kötelező szenvedés nélkül, melyet számukra a hagyományos olvasás jelentene.
Az idegen nyelv tanulása is valódi móka lehet, ha elveszünk egy jó kis izgalmas hangoskönyvet. Bár kétségkívül a tantermi hanganyagoknak is sok előnye van, hiszen azok célzottan koncentrálnak egy adott területre, egy remek brit színász által felolvasott angol nyelvű hangoskönyv kapcsán még az akcentusok rejtelmeibe is belemerülhetnek.
Továbbá így a hallás után megértés gyakorlása nemcsak az osztályteremben történhet, hanem akár az utcán is „angolozhatnak” a nebulók, ha olyan anyagot adunk a fülükbe, ami őket is érdekli.

Összegyűjtöttem pár ötletet és területet, ahol a hangoskönyv jótékony hatással van tanár és diákjai idegeire is:
•    Megismerhető a helyes hangsúlyozás, a szöveg tagolása
•    Jó példát hallhatnak a tanulók az értő felolvasásra
•    Retorikai képességeik fejlődnek
•    A szerző saját előadásában felolvasott hangoskönyve a megértést is segíti
•    Más agyi területeket mozgat meg
•    Fejlődik a hallás utáni megértés képessége
•    Általában javul a szövegértési készség
•    Az olvasási nehézségekkel küzdő tanulóknak új lehetőséget kínál az olvasás megszeretésére
•    Az idegen nyelvi oktatásban a különféle akcentusokkal is megismerkedhetnek

Bár magam lelkes, újító tanár volnék, ha gyakorló tanár lennék, így elfogult vagyok, várom az ellenvetéseket.

2010. szeptember 9., csütörtök

Szenzációs útikalauz kezdő apukák részére

Terheskönyv kispapáknak



Voltál már várandós kispapa, átélted már legalább egyszer? Akkor minden, amin akkor keresztül mentél, visszaköszön a könyvben. Fel lehetett volna fogni így is, humorosan!
-    „De hiszen akkor ez borzasztóan komoly volt és senki sem adott tanácsot.”
Az apukák nagy része pánikba esik, elmenekül. Persze büszke, hogy apuka lesz, hogy képes utódot nemzeni, de többen úgy gondolják, az Ő feladatuk ezen a ponton véget ért. Majd ha megszületett a gyermek, igen, akkor majd neveli.
Addig viszont el fog telni 40 hét (9 hónap – ¾ év) és ez borzasztóan hosszú idő. A párja pedig változik és nem olyan, amilyen azelőtt volt, és nem csak külsőleg. Látszólag nem ugyanaz a kívánatos, kedves és csodaszép hölgy lesz, aki elcsavarta egykor a fejét. A kispapa pedig nem érti, hogy miért. Az érzelmi és hangulati változások miatt pedig minden türelmére szükség van.
Ha meghallgatod a hangoskönyvet, szembesülni fogsz az úgynevezett „aha” érzéssel! Igen, nálatok is pont ezek a problémák merültek fel. Milyen jó lett volna tudni, mire, hogyan reagálj. Hány kellemetlen percet kerülhettél volna el, de a barátoktól, férfitársaktól inkább ugratást kaptál, mint használható tanácsokat. Ebben a helyzetben talán még anyukád sem tudott segíteni. Végre valaki, aki értelmes dolgokat mond és megválaszolja a felmerülő kérdéseidet.
Terveztek még gyermeket? Ha meghallgattad ezt a hangos könyvet, már tudod mit, hogyan tegyél, hogy örömtelibben vészeljétek át a gyermek születéséig elmúló, nem rövid időt.
Először leszel apuka? Mázlista vagy! Itt a „használati utasítás”, hogyan kezeljük a váratlan helyzeteket, a megváltozott körülményeket. Ha meghallgatod, felkészülhetsz minden váratlanra. Kedvesed is büszke lesz rá, hogy milyen jól viseled a változásokat, nem úgy, mint a barátnők férjei. Úgy gondolom, az sem baj, ha megmutatod neki ezt a könyvet. Nem baj, ha Ő is tudja, milyen változásokat kell elviselned és talán elnézőbb is lesz veled, ha ezekkel szembesül.
Összefoglalva úgy gondolom, ez a könyv a boldog családok alapműve, akik a gyermekvárás nehéz időszakát legyőzve, szerető családként foghatnak gyermekük felneveléséhez, amihez további „használati utasításokra” lesz szükségük.
De az már egy másik történet.


2010. szeptember 2., csütörtök

Márai Sándor: Rómában történt valami (vélemény)

Mivel a kedves "hallgatóink" olyan lelkesek, időnként kapunk szuper kis minielemzéseket hangoskönyvekről.

Ehhez a történethez hozzátartozik, hogy az írás szerzőjével, Páhy Judittal a Facebook-on "futottunk össze", és megkérdeztem tőle, hogy ha a regényt már olvasta,volna-e kedve meghallgatni hangoskönyvben is. Volt kedve.
Így született ez a kis írás Márai hangoskönyvéről: Rómában történt valami.

"A Rómában történt valami című könyvet kb. 1 éve olvastam.
Történelmi regény, Julius Caesar halálának napján történt eseményeket, halálának körülményeit eleveníti fel. Minden fejezet más szemszögből világítja meg Julius Caesart, hűen tükrözve az akkori Róma polgárait, az ékszerészt, az ügyvédet, a szeretőt, stb. sajátságos gúnnyal és iróniával fűszerezve.
A könyv olvasása igazi élmény volt. A cím alapján egy komolyabb történelmi regényre számítottam, egy nehezebb hangvételű műre. Kellemesen csalódtam. Nem tudtam letenni, annyira tetszett.
A hangoskönyv előadója Rátóti Zoltán a legjobb választás.
Élvezet volt hallgatni, ahogy játszik a hangjával. és a stílusjegyekkel, életszerűen megelevenítve a mű szereplőit, köztük női  alakot is. A párbeszédes részeknél, ahogy vált a hangszínek között, az szenzációs.
Szórakoztató, sziporkázó, humoros.
Az egyik legszórakoztatóbb hangoskönyv, az általam eddig hallgatottak közül." Páhy Judit

2010. augusztus 31., kedd

Interjú Kazal Kolossal

A Kiadókkal készített beszélgetések sorozatát ezúttal a Varázsbetű Programcsalád  vezetőjével, Kazal Kolossal beszélgettünk. 
A Varázsbetű  Programcsalád az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeknek nyújt segítséget. Kézenfekvő, hogy számukra  a hangoskönyv is nagyszerű szórakozási és fejlesztési lehetőséget is kínál. Innen jött az ötlet, hogy elkezdenek hangoskönyv-kiadással is foglalkozni, vagy más megfontolásból indították el?
Valóban az volt a célunk, hogy a diszlexiás gyerekek kezébe adjunk hasznos és értékes segítséget. Az első gondolatunk nem pusztán a szórakoztatás, hanem inkább a tanulás segítése volt, ezért készítettük el első hangoskönyvünket, Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét, mely a legtöbb iskolában kötelező olvasmány, és terjedelme, régies nyelvezete miatt sok gyermek számára nehézséget jelent.

Milyen előzetes érzéseik voltak a leendő hangoskönyvek sikerével kapcsolatban?
Azt reméltük, hogy a kötelező olvasmányok iránt folyamatos érdeklődés jelentkezik majd, és ez valóban így is történt. A szülők tudják, hogy így segíthetnek gyermekeiknek.
Mi alapján válogatták össze a kiadásra került könyveket?
Elsősorban gyerekek számára készítünk hangoskönyveket, részint meséket, részint kötelező olvasmányokat, de belekezdtünk egy szórakoztató ifjúsági sci-fi sorozat elkészítésébe is, Nemere István regénysorozatát rögzítjük, mely három jó barát űrbéli kalandjairól szól. Az első két regény már megjelent, a harmadik nyomdában van, a negyediknek pedig elkezdtük a felvételeit.
Az eddig megjelent hangoskönyveket mind Hatás Andrea olvassa fel. Hogyan találtak rá, hogyan esett rá a választás?
Andrea csodaszép magyarsággal beszél, és mély átéléssel adja át a leírt szöveget. Az ő szájából minden szereplő más és más hangon, új karakterként szólal meg. Erre ilyen magas színvonalon csak nagyon kevesen képesek. Ezért választottuk őt A kőszívű ember fiai előadására. A többi pedig már magától jött, hiszen Andreával jó és könnyű együtt dolgozni, hiszen nagyon igényes a munkájára.
Ettől függetlenül nézelődünk másfelé is, egyik hamarosan megjelenő meselemezünk előadója például Malek Andrea lesz.

Ön szerint mi a legszebb és a legnehezebb dolog a hangoskönyv-kiadásban?
A legszebb, hogy olyan gyerekek számára tesszük elérhetővé az irodalmat, akik számára olvasási problémáik miatt ez a szórakozási forma szinte elérhetetlen. A legnehezebb pedig talán az, hogy a hangoskönyvek illegális másolása és terjesztése az interneten sokkal egyszerűbb, mint a hagyományos, papíralapú regényeké.

Milyen visszajelzések érkeztek a hangoskönyveikkel kapcsolatban?
Az olvasók, hallgatók szeretik a hangoskönyveinket, gyakran kapunk olyan leveleket, melyben a kötelező olvasmányok feldolgozásának folytatására biztatnak minket. Sajnos ez nem mindig olyan egyszerű, van amikor szerző jogi akadályba ütközünk, máskor az egyre inkább szétágazó középiskolai tantervek jelentenek problémát.
Ön szokott hangoskönyvet hallgatni? Van  kedvence?
Igen, én magam is hangoskönyv-rajongó vagyok, sokat és sokfélét hallgatok, elsősorban a kocsiban, vezetés közben. A kedvencem mindig az, amit éppen hallgatok, de nagy élményt jelentett számomra – természetesen a saját lemezeinken kívül – a Tüskevár feldolgozása, a Harry Potter regények, illetve Csernus Imre és Esterházy Péter könyvei.
Milyen kiadványok megjelenését tervezik a közeljövőben?
Ahogy már említettem, folytatjuk Nemere sorozatunkat, mely összesen hat lemezből áll majd. Megjelenés előtt áll egy Móra Ferenc Mátyás meséiből készített válogatáslemezünk, melyen Malek Andrea mesél, szintén már a nyomdai munkálatok alatt van egy ismeretterjesztő írásokat, érdekességeket tartalmazó lemezünk, valamint folytatjuk mesesorozatunkat Hatás Andreával, hamarosan Andersen meséiből jelentetünk meg egy válogatást. Folytatjuk a kötelező olvasmányok feldolgozását is, de erről jelenleg még nem árulhatok el részleteket.

2010. augusztus 25., szerda

AJánló: Terheskönyv kispapáknak

Kispapa: fn, az ember nevű élőlény olyan formájú megjelenése, mely gyakran, de csak átmenetileg jelenik meg a természetben.

Háromféle előfordulási formája lehetséges: kifejlődés alatt álló kispapák, kifejlett példányok és kiöregedett kispapák.
A kifejlett példányok mindösszesen 9 hónapig maradnak ebben az állapotban.
Előfordulási helyük: szinte kivétel nélkül a kismamák mellett lelhetők fel.

A tudományos irodalom számos könyvvel látta már el a kismamákat, azonban a kispapák gondozásához nem találunk irodalmat, kivéve egyet: Frank Mungeam Terheskönyv kispapáknak című alkotását.
Ugyanis a kifejlett példányok sok új élménnyel találkoznak a kifejlettségük szakaszában, ezért szükségük lehet egy kis útmutatóra:

Az első ilyen sokk akkor éri a kifejlődés alatt álló kispapákat, mikor megtudják, hogy a velük párban vadászó kismama kismama lett. Ez az a pont, amikor a kifejlődés alatt álló példányok kifejlett kispapákká válnak. Még ezen a napon (időnként előfordul a természetben, hogy még abban az órában) a kispapa komoly próbatételen megy keresztül: szomjúságukat ösztönösen alkohollal kívánják csökkenteni.

Figyelmeztetés a kismamáknak, hogy tegyenek el minden, a kispapa útjába kerülő gereblyét és kapát és egyéb veszélyes szerszámot, mert a hír hallatára szomjúságát csillapító kispapák gyakran kerülnek összetűzésbe eme eszközökkel.

A kifejlett kispapaság 9 hónapja alatt olyan további nehézségbe ütközhet a kispapa, mint a kismama különös evési és egyéb kívánságai, annak külsejének jelentős megváltozása vagy éppen olyan kihívások, mint a gyerekszoba összeállítása és minden lehetséges akadály és veszélyes tárgy eltávolítása a lakás elérhetetlen zugaiból is.
Ez persze csak egy kis ízelítő volt abból, mi mindennel találkozik a kispapa kifejlettsége idején, de ha többet szeretnének tudni erről, hallgassák meg a hangoskönyvet, hogy szakértőkké váljanak a saját vagy kismamák esetén saját egyedi kispapájuk gondozásában.

2010. augusztus 23., hétfő

Nyerj letölthető hangoskönyvet!

Soron kívüli bejegyzés!

Az utóbbi időben egyre többször piszkáltunk benneteket, hogy ne csak gondoljátok, de mondjátok is ki a véleményeteket, hiszen tudjuk, hogy van nektek olyan :), csak még nem szoktuk meg, hogy bátran el is lehet mondani.

A Facebook-oldalunkon vannak Lányok, akik nagyon szorgosan és lelkesen beszélgetnek velem, (talán) egymással is hangoskönyvekről, művekről, és ezért nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Itt a blogon azonban - tudom, hogy van véleményetek, mégis- nagyobb a csend.

Szóval hogy egy kis bátorságot öntsetek belétek, kedves Olvasók, azt mondom, így ezen a fura hétfőn, hogy bárki, aki mostantól kommentálja bármelyik eddig megjelent írásunkat - akár vitatkozik vele, vagy egyetért, vagy hozzáteszi a saját meglátásait, esetleg kritizálja az ott leírt szöveget, a neve bekerül a kalapba és szeptember 6-án véletlenszerű sorsolással egy letölthető hangoskönyvet "vihet haza".

2010. augusztus 19., csütörtök

Gyorshajtás elleni védelem

Kedves új ismeretség nekünk az Apaportál. Éppen az oldalukat böngészgettem, mikor feltűnt a Gyorshajtás elleni védelemről szóló cikkük. Az ember agya érdekes dolgokra képes, nekem persze rögtön összekapcsolódott ez a hangoskönyvekkel.

Innentől már lehet tudni, miről lesz szó ebben a bejegyzésben, mint egy rossz akciófilmben az első 3 perc után, de azért nézzük csak, mi fog ebből kisülni.

A hangoskönyv egyik leggyakoribb felhasználási területe a gépkocsi. Használói lehetnek elfoglalt, fontos emberek, akik a nap jó részét, ha nem az egészet az autóban töltik, A-B-C-...-Z pontok között cikázva.
Vagy éppen teljes munkaidejüket a kamionosok vagy a fuvarozók, vagy éppen a futárok. Vannak is nemhivatalos változatok arra nézve, hogy a hangoskönyvek létalapja a kamionokban született meg hajdanán.

A városokban sok a dugó. Kisebb városokban nem annyira, de ott meg sokat kell autózni egyik helyről a másikra,mivel a tömegközlekedés nem annyira kiépített, mint Budapesten.

Ebből a két tényből, hogy sokat ülünk autóban, ami a dugóban helyezkedik el, egyenesen következik, hogy ez egy holtidő.

Értelmetlen, bosszantó, utálatos.

Mit lehet tenni, olvasni biztosan nem (bár hallottam egy lányról, aki Szombathely és Pécs között autózva rendszeresen olvasott a volánnál).
A rádiókat csak egy ideig bírja az ember, és akkor

taadáááááá

Van itt ez a hangoskönyv dolog.

Tökéletes megoldás.
Sőt, ahogy a címből is következik, a gyorshajtás ellen is beválhat.

Ugyanis egy jó regény hallgatása közben olyan módon tudunk belemerülni a regénybe, hogy annak felvesszük a ritmusát, élvezettel hallgatjuk, ízlelgetjük a mondatokat.

Más szóval nem kap el a gépszíj, nem doboljuk a ritmust a lábunkkal a gázpedálon.

Mit ajánlunk tehát autóban gyorshajtás ellen hallgatni?

Női sofőröknek vagy romantikus lelkületű férfiaknak: Alessandro Baricco: Selyem 
Lassú, álmodozós, erős hangulati ráhatással bíró mű, egy szokatlan szerelmi történet.
Még úgy 300 évvel ezelőtt eltöltöttünk vagy két órát lelkes esztétika szakos bölcsészekként, hogy vajon Baricco megüti-e szépirodalmi mércét, vagy még a lektűr világában marad. Szerintetek?

Szigorúan nappali vezetéshez: Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Éjszakai hallgatásra semmiképpen nem ajánlom, az egész történet egy vadászkastélyban játszódik, kétszereplős mű, a két férfi beszélgetéséből körvonalazódik két élet története.
Lassú, csendes, erősen lélekbemászó hallgatmány.

Rövidebb utakra, sok közlekedési  lámpával díszítve: Örkény István: Egypercesek és Van választásunk (További egypercesek)
Két közlekedési lámpa között  éppen meg lehet hallhatni egy-egy "örkényegypercest". Nem szaporítom tovább, szerintem tökéletes városi autózáshoz.

2010. augusztus 17., kedd

Rejtő-összes: Interjú Mojzer Mártával

Folytatjuk sorozatunkat, melyben a hangoskönyv-kiadással foglalkozó nagyszerű kiadók vezetőit kérdezzük a hangoskönyv-kiadással járó szépségekről és az ő kedvenc hangoskönyveikről.

Ezúttal Mojzer Mártával, a Kossuth Kiadó-Mojzer Kiadó vezetőjével beszélgettünk.

Mikor indult a Rejtő Jenő  hangoskönyv-sorozat?
2005-ben kezdtük el a Rejtő-sorozatot.

Eleve sorozatnak indult, vagy csak elkezdtétek és ez lett belőle?
Életműszerződést kötöttünk, ebből is következik, hogy az összes Rejtő művet ki szeretnénk adni. A sorozat gerincén található betűknek is jelentősége van. Most a REJTŐJENŐÖSSZ-nél tartunk.

A legtöbbet Rudolf Péter olvassa fel. Egyértelmű volt, hogy rá esik a választás, vagy volt-e "meghallgatás", vagy bármiféle "versenyeztetés"?
Mivel sokat mesélt arról, hogy egyik nagy kedvence Rejtő, egyértelmű volt, hogy Őt hívtuk először, és Ő lesz a sorozat fő hangja. Hozzáteszem, igazi színészi bravúrt igényel a látszólag könnyed szöveg, ami mögött valójában nagyon sok apró finomsággal kell megszólaltatni azt a rengeteg figurát, de erről maguk a színészek is szívesen mesélnek: Egy kis ízelítő Rejtő-hangoskönyveinkből, a Klubrádióban

Amelyeket nem ő olvassa fel, azok esetében mi alapján döntöttek a felolvasó személyéről?
Érdekes, hogy például a Piszkos Fred, a kapitány c. művet is Rudolf Péterrel szerettük volna elkészíteni, és azt mondta, bár nem szívesen adná másnak az egyik legjobb Rejtő címet, de szerinte Bodrogi Gyula hangjához jobban illene ez a karakter. Bodrogi Gyula arc poeticája az interpretálást illetően: „Rejtő halál komolyan mondja a legnagyobb baromságokat. És azt halál komolyan kell egy ilyen hangoskönyvben elmondani.”

Mely regényekkel folytatódik majd a sorozat?
A szőke cikon lesz a következő Kovács Patríciával, és az előző kérdésre visszatérve itt az történt, hogy Az ellopott futár után Kovács Patrícia jelezte számunkra, hogy kedvenc könyve Rejtőtől A szőke ciklon. Nem volt kérdés ezután, hogy ki olvassa fel. Csak az okozott egy kis nehézséget, hogy az esküvője előtti héten ért rá, így az esküvői előkészületek és izgalmak helyett csak olvasott-olvasott-olvasott…
Rengeteg javaslatot kapunk a folytatást illetően, nyereményjátékkal egybekötött szavazáson is folyamatosan jönnek a kedvencek, ez is meghatározza a sorozat folytatását.

Tudsz-e említeni érdekes esetet, vicces történetet, nagy bakit vagy éppen valamilyen technikai "baklövést"?
Reviczky Gáborral történt A három testőr Afrikában felvételén, hogy egyik nap olyan röhögőgörcsbe fulladt a felvétel, hogy aznapra le kellett állni a stábnak. A „bakiparádéba” is a legtöbb felvétel a Rejtő művekből került be, nem is annyira a bakik, mint a röhögésbe fulladt poénok miatt. Rejtő többedszerre olvasva is ugyanúgy megmozgatja a rekeszizmokat, és bizony kiderült, hogy egy-egy poén nagyobbat szól kimondva, mint olvasva.
Néhány baki a gyűjteményünkből:
Vidám percek a stúdióban Reviczky Gáborral
Rudolf Péter és a szlovák bennszülött


Neked melyik a kedvenced és miért?
Mindegyik eddig elkészült mű kedvencem, mindegyiket más miatt szeretek, van amit a sztori, van amit az előadásmód miatt. A hátralévők közül a Csontbrigád a kedvenc Rejtő könyvem.

Melyiket volt a legkönnyebb és a legnehezebb felvenni és miért?
Csak a legnehezebbet említeném: Azon a héten lett volna a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára c. mű felvétele Kaszás Attilával, amikor örökre elment. Rudolf Pétertől nagylelkű gesztus volt, hogy később elvállalta Attila helyett, és a gázsiját is felajánlotta a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékát Őrző Alapítvány javára (bankszámlaszám:11711009-20000741), de ugyanígy tett a rendező Magos György, és a stáb összes tagja is. Az eladott lemezek bevételéből a kiadó is támogatja az alapítványt. Lelkileg mindenkinek nagyon nehéz felvétel volt.

Mi a legnehezebb a teljes gyártás során (a mű kiválasztásától a polcokra kerülésig)?
Egy hosszú folyamat, amíg a polcra kerül a hangoskönyv, de minden téren professzionális csapat áll mögöttünk.A színészektől, a rendezőn a hangmérnökön keresztül, zenei szerkesztőig. A borítógrafikákat Korcsmáros Gáborék csapata, a színészek karikatúráját kiváló grafikusok, az utómunkákat a Drip csapata készíti. A gyártás után mehet a polcra az újabb hangoskönyv a sorozatból.

A legfrissebb Az előretolt helyőrség. Mesélnél róla pár mondatot?
Álljon itt csak ennyi, és ez magáért beszél: Reviczky Gábor "cukor nélkül szereti"...

2010. augusztus 12., csütörtök

A legjobbak kedvencei - Interjú a Titis Kft. vezetőjével, Hajós Erzsébettel

Interjú a Titis Hangoskönyvkiadó vezetőjével, Hajós Erzsébettel

A Titis Hangoskönyvkiadó a legelső hangoskönyvkiadók egyike, mára már közel ötven kiadvánnyal örvendeztetik a hallgatókat, és ez a szám szinte hónapról hónapra nő, fáradhatatlanul. A kis csapat jó érzékkel válogat a népszerű klasszikusok és a kevésbé ismert, de zseniális művek közül. A választás igényessége mellett a tartalomban sem ismernek kompromisszumot: kiadványaik legnagyobb része a teljes szöveget tartalmazza.
A következőkben egy interjút olvashattok a kiadó vezetőjével, Hajós Erzsébettel.

Hangoskönyvek.hu Online Áruház: Egyike voltatok az első hangoskönyvkiadóknak. Honnan jött az ötlet és egyáltalán: miért fogtatok bele?
Hajós Erzsébet: Nagyon egyszerű a válasz: nagyon szerettünk „hallgatni”. Lányaim a bakelitlemezes meséken nőttek fel, egyikük, aki most is tevőlegesen részt vesz projektjeinkben, addig hallgatta, amíg kívülről tudta valamennyit (legalább harminc centi magas lemeztorony). Én rádiójátékokon nőttem fel, de amikor hozzájutottam külföldi hangoskönyvekhez, és kölcsön kaptam egy ismerőstől a vakok és gyengénlátók számára felvett néhány regényt (akár 30 feletti magnókazetta formájában), rájöttem, hogy sokkal több irodalmat „fogyaszthatok” hallgatva, mintha meg kellene várnom, amíg van időm leülni olvasni. Egészen függővé váltam. Gondoltam, ha nekem nagy örömet okoz, hátha másoknak is. Már csak az volt a probléma, hogy a nagyobb terjedelmű művek vonzottak, és 30 feletti magnókazetta, vagy CD nem volt sem vonzó, sem megfizethető. 2002. második felében, amikor már elérhető áron lehetett MP3-as CD lejátszókhoz jutni, belekezdtünk a terv megvalósításába. 2003 januárjában felvettük az első hangosregényt, és augusztusban kiadtuk az első kettőt. Így kezdődött.

H. O. Á: A legnagyobb hangoskönyves kínálattal rendelkező kiadók közé tartoztok. Miben látod a sikeretek titkát?
H. E.: Értékes művek, értékes előadásban. Ezt a stratégiát igyekszünk követni, és beválik. Nagy százalékban adunk ki jól ismert regényeket, de nem mulasztunk el belecsempészni egy-egy kevéssé ismert gyöngyszemet, kortárs művet, hogy ”törzshallgatóinkat” ebbe az irányba is elcsábítsuk.

H. O. Á: Sokan még a mai napig ellenzik a hangoskönyveket. (Az okokat biztos Te is jól ismered: rövidítés, ellustít, rontja az élményt, stb.) Szerinted hol a hangoskönyvek helye, mi a szerepe az emberek életében?
H. E.: Az emberek sokfélék, és a hangoskönyvnek is különböző szerep juthat az életükben. A magam részéről, mint hallgató, azt kaptam és kapom a hangoskönyvektől, hogy az életemben óhatatlanul gyakran előforduló tartalmatlan, de szükséges elfoglaltsággal telő időt tartalommal tölti meg. Nem türelmetlenkedem várakozás, közlekedés közben, mert remekül szórakozom, hangoskönyvet hallgatok. Nem utálom többé a vasalást, mert végre nyugodtan folytathatom a megkezdett regényt, stb. Gyermekes ismerőseim, akiket már „megfertőztem”, nem indulnak el hangoskönyvek nélkül, ha azt akarják, hogy a gyerekek ne randalírozzanak a kocsiban. Iparművészek, rajzolók, kamionsofőrök a munkájukhoz hallgatják, elfoglalt managerek a kocsiban céltudatosan tágítják műveltségüket. És akkor még nem beszéltünk az idősebbekről, akik már nehezen olvasnak, a gyerekekről, akik még nehezen olvasnak. A gyereknek minden ellenkező elképzeléssel szemben a hangoskönyv az olvasáskészség szempontjából is hasznos, bővíti a szókincsét, megismerteti a szép, érthető beszéddel, felkelti az érdeklődését az irodalom iránt. De nagy élvezet remek előadásban meghallgatni rég olvasott regényeket, vagy kedves színészünk hangján meghallgatni valami. Adott élethelyzetben színházpótló.

H. O. Á: Mi az az egy-két mondat, amivel egy kétkedőt meggyőznél, hogy a hangoskönyv igenis jó dolog?
H. E.: Hát, amit az előzőkérdésre válaszoltam, az nem egy-két mondat. Inkább az ellenkezőjéről beszélek most. Aki még mindig azzal érvel, hogy tud olvasni, minek a hangoskönyv, annak nem tudok mit mondani. Csak azok lesznek a hívei, akik egy kicsit nyitottak az újdonságokra, és kipróbálják. De akik egy jó hangoskönyvet végighallgatnak, valószínűleg nem állnak meg annál az egynél.

H. O. Á: Milyen visszajelzések érkeznek a kiadványokkal, kínálattal kapcsolatban?
H. E.: Szerencsére tényleg csak bíztatást kapunk: csak így tovább. Nem érkezett egyetlen elmarasztaló üzenet sem a 7 év alatt. Leggyakrabban a Harry Potter folytatását reklamálják, de az csak félig a mi kiadványunk, a folytatásról nem mi tárgyalunk a jogtulajdonossal, és nem is mi döntünk, hanem a könyvek magyar kiadója, az Animus Kiadó. Még van remény a folytatásra.

H. O. Á: Mi alapján döntitek el, hogy mi legyen a következő mű?
H. E.: Mindig van a látóterünkben vagy egy tucat potenciális jelölt, de, hogy azok közül melyik fut be elsőnek, és melyik nem kerül sorra éveken keresztül, vagy tán soha, ezt sok körülmény befolyásolja. Vannak olyan szempontok is, hogy sok tragédia után legyen végre valami vidám, legalább egy ifjúsági évente, és ha lehet egy kortárs író is. És persze a jogok megszerzése is befolyásolja az ütemezést és a választékot. De nem egyszer egy esemény, vagy egy hirtelen benyomás kapcsán kerül előtérbe valami, amiről addig szó sem esett.

H. O. Á: Mi alapján és ki dönti el a felolvasó személyét?
H. E.: Hogy férfi, vagy nő, azt többnyire eldönti maga a mű. Csupa olyan színésszel van szerencsénk dolgozni, akik tényleg bármire képesek, de azt vesszük elsősorban figyelembe, hogy „mi áll igazán jól” nekik. Tragédia vagy komédia, esetleg filozofikus gondolatok tolmácsolása, szívesen szól-e az ifjúsághoz, stb.. A kicsi stáb közösen dönt.

H. O. Á: Vannak-e kedvenc felolvasók és miért?
H. E.: A mi előadóink mind nagyon kedvesek nekünk, csupa kedvenccel dolgozunk, így kerültek ide. Néha még a következő művet is úgy választjuk, hogy valaki már nagyon régen nem szerepelt, keressünk neki valót. De évről évre új előadókat is bevonunk, és ahogy megismerjük őket a munkában, azt is látjuk, ki nem vállalkozik szívesen hosszabb anyag felolvasására, vagy milyen jellegű műveken dolgozik élvezettel. Hiszen akkor lesz jó a hangoskönyv, ha az előadó is évezi a szöveget.

H. O. Á: A klasszikusok mellett (Szabó Magda, Márai) terveztek-e esetleg könnyedebb művekkel is megjelenni, például amilyen sikere volt annak idején a Harry Potternek, úgy mostanában a Twilight-regények ilyen népszerűek.
H. E.: A kiválasztást természetesen motiválja a népszerűség, de az első helyen az áll, hogy a szöveg tartalmas legyen. Hogy kibírja(m) a többszöri elolvasást, meghallgatást, és még a sokadiknál is adjon valami új, eddig fel nem fedezett meglepetést. Ehhez maga a történet kevés, a szövegnek kell előadásra méltónak lennie. Egyébként az én fogalmaim szerint könnyed a VII. Olivér (Szerb Antal), a Kísértet Lublón (Mikszáth), Az eltűnt miniatűr (Kästner), A születésnap (Petőcz András), A bogyósgyümölcskertész fia (Háy János) stb. A Harry Potter is ilyen, és a magyar fordítása is remek. A mai bestsellerek nagy részének szövege nem ilyen. Az általad említett sorozatból egyébként még nem vettem elegendő mintát, de stábunk e téren járatosabb tagjai egyelőre nem bíztattak ebbe az irányba.

H. O. Á: Mi a Te kedvenc hangoskönyved, és miért?
H. E.: Nem lenne elegáns válasz, ha azt mondanám, hogy minden kiadványunk kedvencemmé válik, mialatt elkészítjük, bár az állítás igaz. Ha címet kell mondanom, akkor Márai Rómában történt valami és Popper Péter Pilátus testamentuma kívánkozik ide. Mindkettőt úgy tartom számon, hogy az én „felfedezésem”. Nagyon kevesen ismerik, és még mindenki el volt ragadtatva, aki meghallgatta, és csodálkozva kérdezte, hogy nem ismerte eddig. Ezekről kaptam a legtöbb visszajelzést. Adtunk még ki egy-két ilyen „felfedezést”, bár a felfedezések nem hoznak anyagi sikert. Azért nem adjuk fel.

2010. augusztus 9., hétfő

Te és a hangoskönyvek

2010. július 22., csütörtök

Nyelvtanulás és a hangoskönyvek

Szívem csücske ez a téma, és azt hiszem, még mindig nem tudatosult ez a magyar buksikban, hogy mennyire jó dolog idegen nyelvű hangoskönyvet hallgatni.

Nekem az első élményem ezzel a Narnia - The Lion, The Witch and The Wardrobe (audio CD) volt, Michael York felolvasásában.
Az angolom akkor még sokkal rosszabb volt, mint most, de akkor is vettem a bátorságot és nekiveselkedtem. Aztán persze hallgatva az egyetlen nehézséget az okozta, hogy néha a villamos tájékoztató hangja közbeszólt a regénybe, azt hiszem, ezt egy jó fülhallgatóval ki lehet küszöbölni.

Aztán megállás már nem volt, jöttek sorra a könyvek, egyik a másik után.

Néha már azt vettem észre, hogy később már nem is emlékeztem arra, hogy az adott művet milyen nyelven hallgattam, mert annyira megszokta a fülem.

De mi is történt eközben?
- Mivel olyan regényeket hallgattam, amik érdekeltek, szívesen hallgattam őket.
- Mivel hallgatás közben nincs lehetőség elmélázni egy-egy szó jelentésén, hiszen az előadó csak beszél tovább, őt nem érdekli, hogy nem értek mindent, így egy idő után már nem is akartam tudni az egyes szavak jelentését. Hiszen a regényben ezek többször is előfordulnak, így a különféle kontextusban könnyedén kitalálható volt a szó jelentése. Így tudtam meg, hogy mondják angolul a kuncogni, a sóhajtani szavakat például :)(Érdekes, hogy bizonyos szavak mennyire kötődnek ahhoz a környezethez, ahol megtanultam őket)
- Először könnyedebb olvasmányokat választottam, gyerekeknek szóló vagy ponyvairodalmat, így a megértés még könnyebben meg.
- Mivel sokat hallgattam ezeket a hangoskönyveket, a fülem is hozzászokott a hallgatás utáni megértéshez. Ezzel korábban nem nagyon volt tapasztalatom, hiszen az iskolában nagyon kevés hallgatási gyakorlat volt, azok is kifejezettem oktató szövegek és nem "élő" szövegek voltak. Ma már ha filmeket nézek, nem is figyelem a feliratot.

Miért is jó tehát a nyelvtanulóknak az idegen nyelvű hangoskönyvek hallgatása?
- Javítja a szövegértési képességet
- Javítja a hallás utáni megértést
- A szókincset növeli észrevétlen módon, de őrületes tempóban
- Élvezetes :)

2010. július 15., csütörtök

Öt tévhit a hangoskönyvekről, azaz miért (ne) adjunk a gyerek fülébe hangoskönyvet

Már jó pár éve annak, hogy az első hangoskönyvek Magyarországon is megjelentek, mégis még mindig érezhető némi ellenérzés a hangoskönyvvel kapcsolatban, főleg, ha a gyerekek, vagy a kötelező olvasmányok nem könnyű és fájdalommentes terepére tévedünk.
Nézzük az öt leggyakoribb tévhitet, ami a hangoskönyvek kapcsán felmerül:
  • Ha a gyerekem hangoskönyvben hallgatja meg a kötelező olvasmányt, akkor az olyan, mintha lemásolná valakiről a kitöltött olvasmánynaplót.
A hangoskönyv hallgatása (ha az a teljes szöveget tartalmazza) teljesen egyenértékű az olvasási befogadással, csak éppen egy másik érzékelési területen zajlik. Míg külföldön a „füllel olvasás” már teljesen elfogadott dolog, itthon még mindig nem tekintik egyenértékű, de más módú befogadási formának.
Sokaknak, például az olvasási nehézségekkel küzdőknek vagy azoknak, akik a hallás utáni megértésben erősebbek, sokkal hatékonyabb formája lehet az olvasásnak, nem pedig annak ellenlábasa.
  • Ha hangoskönyvet hallgat a gyerekem, akkor nem ismeri meg az egész művet.
Tény, hogy vannak rövidített változatú hangoskönyvek, ez esetben a lemezen nem a teljes mű hallható, csak annak egy kivonatolt, szerkesztett változata. Ez esetben is hozzáértő szerkesztők végzik el a műnek a hallgatásra szánt szerkesztését. Manapság, mivel az mp3 formátumban történő kiadás olcsóbb és megvalósíthatóbb, mint korábban, már nem szükséges „spórolni” a hellyel és a szöveggel. Emiatt a hosszabb művek ma már szinte minden esetben teljes hanganyaggal kerülnek forgalomba.
  • A hangoskönyv hallgatása csak ront a mű befogadásán a monoton felolvasás és a rossz minőségű hang által.
A hangoskönyv „gyerekkorában”, mikor még elsősorban vakok és gyengénlátók számára készültek ezek a hallgatható könyvek, amatőr felolvasók vagy amatőr színészek olvasták fel a műveket. Még ma is hozzáférhetők ilyen hangoskönyvek, például a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében sok ilyen található. A kereskedelemi értékesítésre szánt hangoskönyvek nagy részét azonban ma már országunk legjobb színészei olvassák fel. Például remek felolvasó Reviczky Gábor, Galambos Péter (Galamb), Rudolf Péter vagy Für Anikó.
  • A hangoskönyv hallgatása hátráltja a fantázia fejlődését, a könyv befogadását.
Azért, mert nem a belső hangunkon halljuk a szöveget, hanem egy képzett színész intonációjával és előadásában, a fantázia ugyanúgy működik: a szereplőket el kell képzelni, az eseményeket ki kel találnunk. Ráadásul a tudatos, átgondolt hangok, szerepek még segíthetnek is az egyes karakterek jobb elképzelésében.
  • A hangoskönyv a vakok számára készült és azoknak, akik utálnak olvasni.
A vakoknak és gyengénlátóknak (és vegyük ide az időseket is, akiknek már a szeme hamar elfárad) valóban nagy segítség és nagy élvezet a hangoskönyv hallgatása.
Továbbá az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeknek, felnőtteknek is: képzeljünk el valakit, aki tiszta szívéből gyűlöli az olvasást, mert diszlexiás, nehezen olvas, nem is érti, mi a jó az olvasásban. Egyszer csak találkozik a hangoskönyvekkel és bumm! Rájön, micsoda csodás világ, mennyi fantázia, mennyi szépség van az irodalom világában. És számára egy életminőséget javító találmány ez.
Tehát valóban, lehet, hogy azoknak van, akik utálnak olvasni, csak ne feledjük: a hangoskönyv hallgatása is olvasás és pont az olvasást hivatott megszerettetni. És itt az olvasás alatt az irodalom befogadását, a művek megismerését értem.

2010. július 9., péntek

Bogyó és Babóca hangoskönyv

Nagy meglepetés volt, mikor értesültünk róla, hogy Bartos Erika könyveiből hangoskönyv is készült és készül.

Egyrészt azért, mert szerintünk a hangoskönyvek hallgatása igenis jó hatással van a gyerekek fantáziájára.
Lehet, hogy amikor sokan felháborodnak azon, hogy a gyerek elé hangoskönyvet teszünk, az milyen rossz hatással van rá, de akkor gondoljunk csak a saját gyerekkori élményeinkre, mikor még a jó öreg bakelitlemezeken hallgattuk pl. A Lóci óriás lesz és a többi verseket, meséket.
Én például megbabonázva ültem a lemezjátszó előtt, közben tettem-vettem és észrevétlenül tanultam meg ezeket a meséket.

Bár azóta elmúlt úgy 25 év, de mikor a vers odaért, hogy "És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.",
a mai napig emlékszem arra a képre, amit ekkor elképzeltem.

No, de Szabó Lőrinctől vissza a másik kedvenchez: Bartos Erikához.

A bájos mesékből egy huszonhat részes rajzfilmsorozat készül, társasjátékok, plüssállatok születnek a csigafiú és a kis katicalány alakjából.

Hangoskönyvben is sorra jelennek meg majd a részek, nemrégiben látott napvilágot az első hangoskönyv: Bogyó és Babóca - A barátság.
A lemezt Pogány Judit olvassa fel, azt hiszem az ő hangját és alakítását nem kell bemutatnom, gondoljunk csak a Vuk-ra, ahol a is Vuk-nak adta a hangját vagy a Pom-Pom meséire hangoskönyvben.

Ezen a lemezen a következő mesék hallhatók:
A barátság
A szivárvány
A papírsárkány
Boszorkányok
A barlangi pók
Tengeri kaland
Egy nap az óvodában
A fülgyulladás
A kis dongólány

A következő hangoskönyvek megjelenése még őszig várható.
A meséről és a szereplőkről mindent megtudhattok a Bogyó és Babóca oldalán. 

Nektek milyen élményeitek vannak ezekkel a mesékkel?
És a hangoskönyvet hallgattátok már? Hogy tetszett?

2010. június 24., csütörtök

The Audies- Megvan az év hangoskönyve




Nemcsak a filmeknek, de a hangoskönyveknek is van "Oscarja". Bizony

ám! Minden éveben megválasztják a legjobbnak ítélt hangoskönyveket. Ahogy a filmes eseményen, úgy itt is több kategóriában nyerhetik el a hangoskönyvek a legjobbaknak járó díjat. Az immáron 15. alkalommal megrendezett esemény az amerikai hangoskönyv-piac legrangosabbja, de az egész világot megmozgatja az az izgalom, hogy a korábban közzétett lista tagjainak szurkolunk.
Az alábbiakban néhány címet olvashattok, melyek elnyerték az Audies díját.

A teljes listát a jelöltekkel együtt itt olvashatjátok: www.theaudies.com


AZ ÉV HANGOSKÖNYVE
Nelson Mandela kedvenc afrikai népmeséi (Nelson Mandela’s Favorite African Folktales)
Felolvassa: Samuel L. Jackson, Helen Mirren, Don Cheadle és Alan Rickman.

Legjobb férfi felolvasás: Charlton Griffin
Szép remények (Great Expectations)
Írta: Charles Dickens
Kiadó: Audio Connoisseur

Legjobb női felolvasás: Jenna Larnia
Felolvassa Carol Lynch Williams A kiválasztott (The Chosen One) c. művét.
Kiadó: Macmillan Audio

Szépirodalom: Wolf Hall
Írta: Hilary Mantel
Felolvassa: Simon Slater
Kiadó: (Macmillan Audio)

Misztikus: Az örög kék ruhában (Devil in a Blue Dress)

Írta: Walter Mosley,.
Felolvassa: Michael Boatman
Kiadó: Audible, Inc.

Thriller: Darling Jim
Írta: Christian Moerk,
Felolvassa: Stephen Hoye és Justine Eyre
Kiadó: Tantor Media

Romantika: The Untamed Bride
Írta: Stephanie Laurens,
Felolvassa: Simon Prebble
Kiadó: HarperAudio

Sci-fi: Bellwether
Írta: Connie Willis
Felolvassa: Kate Reading
Kiadó: Blackstone Audio

Gyerekkönyvek (8 éves korig): Lousie, egy kiscsibe kalandjai (Louise, the Adventures of a Chicken)

Írta: Kate DiCamillo
Felolvassa: Barbara Rosenblat
Kiadó: Live Oak Media

Gyerekkönyvek (8-12 éveseknek): Operation Yes
Írta: Sara Holmes
Felolvassa: Jessica Almasy
Kiadó: Audible, Inc.

Tiniknek: Peace, Locomotion
Írta: Jacqueline Woodson
Felolvassa: Dion Graham
Kiadó: Brilliance Audio

Novellák, rövid történetek: Black Mask Audio Magazine, Vol. 1
Írta: több szerző
Felolvassa: több felolvasó
Kiadó: Blackstone Audio

Klasszikus irodalom: Szép remények (Great Expectations)

Írta: Charles Dickens
Felolvassa: Charlton Griffin
Kiadó: Audio Connoisseur

Dráma: Az ígéret földje – hangos Biblia (The Word of Promise Audio Bible)
Felolvassa: több felolvasó, köztük Michael York, Richard Dreyfuss, Gary Sinise
Kiadó: Thomas Nelson Inc.


Ha bármelyik hangoskönyv érdekelne, csak szólj és beszerezzük neked!

2010. június 10., csütörtök

Június a hangoskönyvek hónapja

Avagy mi történik a hangoskönyvek táján a nagyvilágban?

A Hangoskönyvkiadók Szervezete (APA - Audio Publishers Assosiation) azért tette hivatalosan is a hangoskönyvek hónapjává a júniust, hogy népszerűsítse a hangoskönyvek műfaját (formáját, tényét, jelenlétét, szellemét); továbbá hogy azokkal is megismertesse a hangoskönyvek élvezeti és a tanulásban betöltött szerepét, akik eddig ezzel nem vagy nem annyira voltak tisztában.

Az ünneplés többféleképpen is zajlik, az egyik letöltéssel és kölcsönzéssel fogalakozó kiadó (Simply Audiobooks)  heti egy ingyen hangoskönyvet kínál egy rövid regisztrációért cserébe.

A Szövetség is több módon próbálja elérni azt, hogy a köztudatba még jobban bekerüljön a hangoskönyvek előnyei (ezek szerint nem nagy nekünk van ezzel sok dolgunk itt Magyarországon):

Azokat a hírességgeket és médiaszereplőket kérték meg a hangoskönyvek népszerűsítésére, akik már valamilyen kapcsolatban állnak ezzel: vagy felolvasóként, narrátorként vagy csak személyes élvezőjeként ismerik és szeretik ezt a formát.

A "feladat" az volt, hogy a személyes varázsukat bevetve próbálják elérni, hogy  a hangoskönyv nagyobb hangot kaphasson ebben a hónapban a különféle médiumokban.

Másrészt június elsején a fenti közélet szereplők a közösségi média oldalakon aznap beszéljenek, beszéltessenek és beszélgessenek a hangoskönyvekről.

Mivel önhatalmúlag mi is beszálltunk ebbe a kezdeményezésbe (nem mintha nem ezt tennénk az év összes többi napján is :))

Miért érdemes neked is népszerűsíteni a hangoskönyveket? 
Ha többen ismerik, és szeretik meg a hangoskönyvet, az nagyobb forgalmat generál. Ha nagyobb forgalom van, nagyobb érdeklődé, az lehetőség a kiadónak is, hogy gyakrabban és több új hangoskönyvvel jelenjenek meg.

(Feltételezzük, hogy a bejegyzést olvasók mélyen elítélik az illegális hangoskönyv-letöltést, mert belátják, hogy ha nem fizetnek a hangoskönyvekért, azzal a piacot teszik olyanformán tönkre, hogy nem is várhatunk újabb címeket, nem számíthatunk jobbnál jobb hangoskönyvekre.)

A feladat azoknak, akik szeretnék népszerűsíteni a hangoskönyveket: 
  • Írj nekünk (info@hangoskonyvek.hu , írjd meg Facebookon vagy Twitteren): melyik a legnagyobb hangoskönyv-élményed? Ki a kedvenc előadód és miért? Mi a legkorábbi élményed ezzel a formával kapcsolatban?
  • Meséld el, hogy és hol és mit szeretsz hallgatni!
  • Mondd el ezeket barátaidnak is. Facebookon, twtteren, a honlapodon, füstjelekkel, mobilon, telefonon, ....
  • Ajánlj konkrét hangoskönyveket barátiadnak, ismerőseidnek! Nem tudsz választani? Hívj, írj és segítünk!
  • Melyik könyvet ajánlanád nekik, ha még soha nem találkoztak a hangoskönyvvel?