2011. január 20., csütörtök

A hónap felolvasója: Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő 2011. január 11-én lett ötven éves.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója.
Hangját sok hangoskönyvhöz adta, melyek közül akadnak kifejezetten vakok számára készült kiadványos is, ilyen az izgalmas 101. szoba, melyen kortárs írók novelláit, írásait hallgathatjuk. Ezen a lemezen Mészöly Miklós: Miért nem tudnak beszélni a halak és Szabó T. Anna: Egy könnyű kaland c. írásait olvassa fel.

A két mű itt hallgatható:

Szabó T. Anna: Egy könnyű kaland



Mészöly Miklós: Miért nem tudnak beszélni a halak



Kereskedelmi forgalomba került hangoskönyve a Hamupipőke és más Grimm mesék.
A kiadvány a Sony BMG Music Entertainment kiadásában jelent meg, 2008 végén.
A hangoskönyvön Eszenyi Enikő 5 mesét olvas fel:
A Békakirály és Vashenrik, Lelencfiók, Koppciherci, Hamupipőke és a Griffmadár címmel.

Hallgassuk meg a Lelencfiókot:

2011. január 13., csütörtök

2010 hangoskönyv megjelenései

Bár már jócskán benne járunk a januárban, hivatalosan eddig még nem kezdődött el az új év a blogon.
Szeretnék egy kis összefoglalót tenni, mi is történt a hangoskönyvek háza táján tavaly, azaz milyen újdonságok jelentek meg a piacon?
2010-ben, reményeim szerint a teljesség igényével a következő hangoskönyvek jelentek meg: - A Varázsbetű Fejlesztő Műhely már év elején 3 hangoskönyvvel rukkolt elő: Benedek Elek izlandi meséi, Műkincsrablók a kisbolygón és a Babszem Janó és legkedvesebb meséim.
- Pár héttel később a Titis Hangoskönyvkiadó jelentetett meg egy rég várt klasszikust: A Mester és Margaritát.
- Közben a Kossuth-Mojzer Kiadó sem tétlenkedett, a Menni vagy meghalni, majd a Winnetou 2. része jelent meg a polcokon. Március-április táján jelentkeztek egyszerre négy hangoskönyvvel is: Patmosz I., gyerekeknek a Léghajóval a dinoszauruszok földjén, és két klasszikus: Abszurd történetek Mrozek-től, és egy Agatha Chirstie-hangoskönyv, a Három vak egér.
- Közben elkészült A koppányi aga testamentuma a Móra Kiadó jóvoltából.
- A könyvfesztivál után nem sokkal jelent meg Csernus második hangoskönyve, A nő után A férfi is.
- A tavaszt egy újabb Varázsbetűs kiadvány, A kupolaváros titka követte, majd sok-sok Kossuth Kiadós hangoskönyvnek örülhettünk ismét: Mese-levelek és egy Tengerecki-történet. Ezeket három nagyon kellemes hallgatmány követte, a Málna utca 3.A szeretet művészete és a Hatlábú.
- Közben a Titis érkezett Az eltűnt miniatűrrel, és a Kísértet Lublón c. hangoskönyvekkel.
- A Móra sem tétlenkedett, A repülő osztály, a Téli berek és a Kincskereső kisködmön c. hangoskönyvekkel jelentek meg, mind csupa értékes, klasszikus hangoskönyv.
- A nagyon népszerű Bogyó és Babóca-könyvek és játékok között a hangoskönyv is megjelent, ezzel szinte egyidőben mutatták be a mozikban is a rajzfilmet.
- Két Kossuth-kiadvány, a Nyaraló gyilkosok és a Bajnokok reggelijét két Titis-hangosregény követte: A Danaida és az Ábel a rengetegben.
- Megjelent Az előretolt helyőrség, majd A szőke ciklon, ezzel a Rejtő-sorozat már majdnem teljes lett.
- A kettő között a Domonkos Stúdió, Leslie L. Lawrens műveinek a kiadásával foglalkozó kiadó jelentette meg a Miranda koporsóját.
- A Hangoskönyv Kft. folyatta az önsegítő hangoskönyvek sorát, a Hangos terápia c. sorozatuk az Aludj jól! c. könyv és hozzá tartozó hanganyaggal bővült. 
- A boltokba került a Shakespeare-mesék és A kis Mukk története is, valamint a Szőkék előnyben című hangoskönyv is.
- Még két Kossuth-os kiadványnak örülhettünk az év végén: egy remek úticélhoz, Madridhoz kínál hallgatható útikönyvet, és a Mese, mese mátka c. kiadvány, és a Titis remekelt A tizedik c. hangosregénnyel.
-Az év végén még egy hangoskönyv érkezett: a Scientia Sacra c. Hamvas Béla-hangoskönyv a Kossuth-tól.
 
A fenti lista csak a kereskedelmi forgalomba került hangoskönyveket veszi sorra, nem számoltuk bele a magánkiadású, egyedi vagy belső használatra megjelent hangoskönyvet, valamint az (illegálisan vagy legálisan) ingyenesen letölthető hanganyagokat. 


Elég jó év volt, nem igaz? Majdnem 40 hangoskönyv egy év alatt nem kis teljesítmény. 

És most a nagy kérdés: nektek melyik volt ezek közül a kedvencetek?