2010. március 30., kedd

Folytatjuk- a legjobb helyek, ahol hangoskönyvet lehet hallgatni

Egy napsütéses pénteken hagytuk abba az előző bejegyzést.
Éljen, végre hétvége! Szombat a takarításé. Én nagyon szeretek mindenféle házimunka közben olvasni, például ablakmosás, portörlés, mosogatás közben. Ok, porszívózás közben nem annyira mókás.
Vasalás közben kifejezetten javallott, ugyanis akkor még tévét nézni sem egyszerű, hiszen a kezed és a szemed is foglalt, viszont meglehetősen unalmas dolog, amit nem árt kissé feldobni.

Míg kavargatjuk a levest vagy hámozzuk a krumplit, lehet egy kicsit nehezebb olvasmányokat is hallgatni, pl. a Mester és Margarita nekem nagyon bevált, egyrészt mert nagyon szeretem ezt a regényt, még annak idején gimis koromban két vonatút alatt elolvastam, pedig nem rövid mű....Nagyon klassz volt újrahallgatni, ráadásul míg gimiben volt időm délutánonként el-elszundítva ezer oldalakat olvasni, addig most már sokszor csak takarítás közben jön össze.
Aztán mivel vidéki leány vagyok szerencsére, időnként csak meg kell látogatni az otthoniakat.
Ha vonattal megyek, nem mindig képes a szemem arra, hogy a sok-sok óra bensőséges kapcsolat után, amit a számítógéppemmel és a monitorommal töltöttem, még a nem túl jól világított vonaton is erőltessem a szemem.

És tádááá, erre jó a hangoskönyv. Lejátszó elindít, felhallgató betesz, fej ablak felé, táj visszabámul. Hmm, de jó is ez.

Ha többen, ketten, gyerekekkel autóban ülve utazunk, akkor is jó, mert - lehet, hogy sokaknak ez cikinek tűnik-, de meg-megállítjuk, beszélgetünk róla.
Főleg a csemetékkel izgalmas ez, a meselemezeket hallgatva mindeen mese után szoktunk beszélgetni. Lehet, hogy csak kérdeznek, vagy éppen elmondják, hogy az a Muhi Andris milyen bátor kisfiú lehet.
De olyan is volt, hogy meséset játszottunk, egyfajta szerepjátékot, mert ahhoz volt kedvük éppen: a Micimackó szereplői lettünk és mindenki megpróbált úgy beszélni, mint a mese alakjai.

Érdekes, akkor nem hangzott el egyszer sem, hogy "Apaaaaaa, mikor érünk máááááár oooooooda?"

Ti hol hallgattok hangoskönyvet?

Nincsenek megjegyzések: