Réges-régen, mikor még a hangoskönyvek csak a vakok és gyengénlátók számára készültek, mikor még ügyes kiadók nem ismerték fel, hogy bárki számára hasznos és élvezetes a hangoskönyveket hallgatni (holott könyvtárakban már akkor is bárki számára hozzáférhetőek voltak), a felolvasás minősége sem igazodott a széles és magas igényekhez.
A felolvasók egyszerűen csak felolvasták a szöveget. Pont. A hallgatók pedig meghallgatták. Pont.
Olyasmi lehetett ez, mint szintén réges-régen az alámondásos szinkronok a filmek világában.
Hogy lett ebből egy külön művészet?
Legelőször is a felismerés által: ha a felolvasó előadói minőségben is alkot, sokkal klasszabb előadások születnek.
Persze sok tapasztalás kellett ehhez.
Előfordult, hogy a felolvasó a többórányi felvétel végén realizálta, hogy a a műben több szereplő van, némelyik pedig bizony erős akcentussal. Kezdődhetett előről az egész felvétel.
Ahhoz, hogy a hallgatók számára ne vesszen el semmi a mű eredeti hangulatából, bizony a különféle akcentus, dialektusok megjelenítése központi kérdés.
Néha a felolvasók, az előadók úgy segítik saját munkájukat, hogy a "forgatókönyvet", a szövegkönyvet különféle színekkel jelölik: barna kihúzófilccel jelölik a konzervatív hivatalnokot és lilával az ugribugri házvezetőnőt. Így mikor rápillant a szövegre, a színek segítenek neki a következő szereplőre, hangra, stílusra váltani. Nem ritkán ez akár 20-60 színt is jelenthet. (Micsoda üzlet ez a filctollgyártók számára, igaz? :))
Ez a módszer egyébként azért is jó, mert a felolvasás akkor lehet igazán sikeres, ha minél kevesebbszer szakítják meg a felvételt. (Legalábbis hosszú időre)
Hiszen másnap, vagy pár nap múlva, mikor visszatérnek a felvételhez, könnyen előfordulhat, hogy nem találja el ugyanazt a hangot, tempót, dinamikát és stílust, amit korábban használt.
Ezek a "stíluscsomagok" egy-egy szereplőhöz is kötődnek, mely a felolvasóban kialakul, megalkotja a saját szereplőgárdáját. Így a különféle Rejtő-művekben előforduló, újra és újra felbukkanó szereplők mindig azonos karakterként jelennek meg.
Vannak egyébként olyan dolgok,melyekre senki nem gondolna egy hangoskönyv felvétlele előtt.
Egyszer egy felolvasó selyemingben érkezett a felvételre, aztán hamar kiderült, hogy minden mozdulatnál hallatszik a selyem suhogása. Így míg a producerek leszaladtak egy pamutpólóért, a felolvasó félmeztelenül állt a mikrofon előtt.
(A bejegyzést ez az írás ihlette)
Kedvet kaptál, hogy felolvasd valamelyik kedvenc művedet vagy éppen a saját írásodat? Írj nekünk, van egy tippünk.
Egyébként: szerintetek mitől lesz jó egy felolvasás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése